Polgármesteri köszöntő

Tisztelt Látogató!


Köszöntöm Erk Község Önkormányzata nevében.


Erk község Heves megye déli részén, A Tarna folyó mentén helyezkedik el, Jász-Nagykun-Szolnok megyével határos.
A község Lakosainak száma, az utóbbi években közel ezer fő körül mozog. A közlekedés jónak mondható, a Jászság közelségének köszönhetően a munkavállalóknak van lehetőségük elhelyezkedni.
A település határában található az ország egyik legnagyobb szélerőműve, melynek köszönhetően a település ismertsége nagymértékben megnőtt.
Az utóbbi időben és napjainkban is nagy fejlesztések történnek. Templomunk kívül Belül megújult az előtte található kőkereszttel. Helytörténeti kiállítást rendeztünk be. Bővítettük az óvodát, új négy tantermes iskola és tornaterem is épült a településen. Megújult a temető bejárata és a ravatalozó is. Bővítettük a konyhát és teljesen megújult a konyhatechnológia. Elnyert pályázatunk van az egészségügyi intézmények fejlesztésére, megújul a rendelőhöz tartozó szolgálati lakás, a rendelő és ide költözik a védőnői szolgálat is. Energetikai felújítás keretében megújul a községháza, utakat újítunk fel, be kívánjuk indítani a falugondnoki szolgálatot, minden fejlesztéssel élhetőbbé kívánjuk tenni a települést.


Amennyiben felénk visz, útja mindig szívesen látjuk szeretett kis falunkban.


Üdvözlettel: Pető László Erk Község polgármestere

Elérhetőségeink


Cím: 3295 Erk, Fő tér 1.
Telefon: 36/471-021
Fax: +36 36/471-021
E-mail címek:

@

@

@

@

Letölthető dokumentumok


Nyomtatványok
Rendeletek
Testületi ülések
Pályázatok
Településképi Arculati Kézikönyv

Intézmények / Szervezetek


Iskola
Óvoda
Önkormányzat
Civil szervezetek
Polgármesteri hivatal